A láb anatómiája
Csodálatos teherviselőnk -a lábunk
Napi 5-10 ezer lépés, 180 ezer km életünk során, minden lépésnél testsúlyunk 3-szorosa nehezedik talpunkra, 130-200 négyzetcentiméteren cipeli egész testünket. Gerincünk mellett a lábunk az egész test teherviselője.
A köznyelvben lábnak nevezzük a combcsonttól a lábujjak végéig tartó testrészt. Orvosi értelemben: alsó végtag. Anatómiai értelemben a bokától lefelé eső részt nevezzük lábnak.
A "mérnöki mestermű" felépítése:
Ez a bámulatos szerkezet a testünkben lévő összes csont egy negyedét tartalmazza. 26 csontból, (7 lábtőcsont, 5 lábközépcsont, 14 ujjcsont) 33 ízületből, több, mint 100 szalagból és 40-nél több izomból épül fel. A láb izmai több rétegben burkolják a lábcsontokat. A mozgás mellett a talp alátámasztásában van szerepük.
Írásaimban gyakran megemlítem a boltozatokat. Mi a hárántboltozat, a hosszboltozat, mi a szerepük?
Gyermekkorban 4-5 éves korig telitalpunk van, de folyamatos adaptációval a serdülőkor végéig lábboltozatok alakulnak ki. Egészséges láb nem simul a talajra, mert 3 ponton támaszkodik: a sarokcsont gumóján, az I. lábközépcsont fejecsén és a V. lábközépcsont fejecsén. Ezen pontok között alakulnak ki a boltozatok. A hosszanti boltozat a sarokcsont gumója, az I. és V. lábközépcsont fejecse között, legyezőszerűen jön létre. A harántboltozat az I. és V. lábközépcsont fejecse között alakul ki. Az egészséges láb boltozatainak fenntartásában az erős-feszes szalagoknak, az izmoknak, a talpi bőnyének van szerepe. Aponeurosis- nak nevezzük a talpat védő, kiszélesedő, megvastagodott ínt. Az egészséges boltozatok fontosak a teherbírás, a rugalmas járás, a statikus erőhatások eloszlatása és a talpi erek, idegek védelme szemponjából. Ha megbomlik a láb boltozatos szerkezete boltazatsüllyedés alakul ki.
A boltozatsüllyedések pedig számos deformitást, (bokasüllyedés, bütyök, kalapácsujj, sarkantyú) bőrelváltozást (bőrkeményedés, tyúkszem, fokozott lábizzadás) okoznak.
Ezért hívják fel a figyelmet a szakemberek a láb megfelelő gondozására. A megfelelő gondozáson itt most nem (csak) a lábápoló szakemberek munkáját értem, hiszen mi tüneteket kezelünk. Máskor is, mindig, most is a prevenció fontosságára hívom fel a figyelmet. Ezekről részletesen írtam a bütyökről és a tyúkszemről szóló cikkekben.
A láb anatómiája ennél sokkal összetettebb, bonyolultabb. Megpróbáltam "fogyasztható" módon és terjedelemben írni róla.
A bütyökről
Bütyök kialakulása, kezelési lehetőségei:
A köznyelvben csak bütyökként emlegetett hallux valgus egy igen gyakori probléma, különösen a nők körében. A deformitás kialakulásáért elsősorban a talp és a lábfej szalagjainak, ízületi tokjainak valamint izmainak túlzott terheltsége, csökkent működése, az ezek által kialakult harántboltozat süllyedés, valamint a túl magas sarkú vagy túl szűk fejrésszel rendelkező cipők viselése a felelős.
Az aránytalan terhelés és a talpi alátámasztások (a haránt- ill. hosszboltozat emelés) hiánya okozza a harántboltozat lesüllyedését és a lábfej ízületeinek, kiváltképp a nagylábujj ízületeinek destabilizációját. Aránytalanul megnő a lábfej elülső (előláb) részének terheltsége, a lábközépcsontok közötti távolság megnő, a szalagok elgyengülnek (lábközépcsontok széttartanak). A lábközépcsontok végei (fejecsei) lesüllyednek. Az I. lábközépcsont eltávolodik a II. lábközépcsonttól, ezért az öregujjnál az egyik izom lefutása megváltozik, míg a másik izom a II. ujjhoz közelíti, húzza az öregujjat. Ennek következménye, hogy a nagylábujj lábközépcsontjának végéről az alapperc lecsúszik és befelé fordul. Súlyosabb esetekben a nagylábujj oly mértékben befelé fordul, hogy a kettes ujj alá kerül és kialakul a lovaglóujj. A bütyök (hallux valgus) kísérő tünete lehet a rendkívül fájdalmas ízületi kopás (artrózis) és a nyáktömlő-gyulladás (bursitis). A tünetegyüttes nagyon megterhelő, nem fér bele a cipőjébe, a hosszabb séta elérhetetlen álommá, a cipő viselése kínná válik, a lábbeli rendszeresen feltöri a lábat.
Figyelmeztető tünet lehet a középső lábujj alatti párnán rendszeresen jelentkező bőrkeményedés, a lábujjak tövénél jelentkező rendszeres, vagy rendszertelen fájdalom. Nagyon fontos minél korábbi stádiumban felismerni a problémát. Ha a bütyök kifejlődik, a folyamatot már nem lehet visszafordítani.
Munkánk során, amikor a harántboltozat-süllyedés kialakult állapotára hívjuk fel a figyelmet, mindig elmondjuk, hogy még milyen következménnyel kell számolni. Csodálkozni is szoktak a 25-30 éves vendégeink! A bütyök lassan, évek alatt alakul ki a fent említett körülmények miatt. Éppen ezért nagyon nagy szerepe van a megelőzésnek.
Nézzük milyen megelőzési lehetőségek vannak:
Egyedi talpbetét viselésével sokat tehet a folyamat lassítása érdekében, illetve el tud érni egy stagnáló állapotot. Mindenképpen hasznos a megfelelő cipő kiválasztása. Egy túl szűk orrú, vagy túl magas sarkú lábbeli felboríthatja az egészséges súlyelosztást, egyben a bütyök kialakulását eredményező helyzetbe kényszerítheti a lábujjakat.
A megelőzés egyik alappillére tehát, hogy kellően széles orrú, kényelmes cipőt, valamint egyedi talpbetétet hordjunk.
A boka és láb érintett izmainak karbantartása ugyancsak lényeges feladat. Javasolt, hogy naponta többször, de legalább esténként alaposan mozgassuk meg a lábunkat, lábujjainkat. Különösen hasznos az egyenetlen talajon történő mezítlábas lépdelgetés. (Kneipp-kúra)
Ha fiatal korában nem volt eléggé elővigyázatos és kialakult a hallux valgus, akkor a következő lehetőségei vannak:
Gyógyászati segédeszközök használataval a folyamat nem visszafordítható, de az állapot stagnáltatható, a tünetek enyhíthetőek. Éjszakai bütyökhúzó kengyel, szilikon lábujjelválasztó nappali viselése. Ha a cipő irritálja a bütyöknél a bőrfelületet akkor használjon szilokon bütyökvédőt és bőrnyugtató kenőcsöt!
Ezekhez a tehermentesítő eszközökhöz fokozatosan kell hozzászoktatni a lábat!
Először napi 2x30 perc, majd 10 perccel növelni az időt naponta!
Erős ízületi fájdalom, a bütyök duzzadt, kipirosodott, lobos állapota esetén forduljon orvoshoz!
Műtét:
Több műtéti eljárás is létezik, van amelyik kisebb fájdalommal és kevesebb felépülési idővel jár, és vannak ennek ellentétei is. Ha a műtét mellett dönt én azt javaslom, hogy olyan időszakot válasszon, amikor 6-8 hétre mellőzni tudja a zárt cipő viselését.
A jól sikerült műtét ellenére gyakran előfordul, hogy a deformitás (hallux valgus) újból kialakul, valamint az adott végtagon érzéketlenség léphet fel. Műtét után, hogy elkerülje a bütyök újbóli kialakulását mindenképpen készíttessen egyedi talpbetétet!
Szerző: Hidvégi Otília
A www.labologiagyogypedikur.hu oldalon közzétett tartalom (kép és szöveg) jogvédelem alatt áll. További felhasználáshoz (online és offline) az oldal szerkesztőjének engedélye és forrásmegjelölés szükséges.